Csomagolásmentes hét: egy kezdő „nullahulladékos” naplója

Egy jó ideje foglalkoztató kérdés és a tudatosabb életmód kapcsán kipróbáltam, milyen egy héten át csomagolás mentesen élni Budapesten és Brnóban. A tapasztalatok egy része meglepő, ráadásul a kihívás fogyással járt, ami nem jött jól. 7 nap szemete egy cikkben, fotókkal és egy kezdő konklúzióival, tippjeivel.

Bár sohasem voltam „mintafogyasztó”, egy európai fővárosban nevelkedve kezdettől fogva a hétköznapjaim része volt a vásárlás, a boltba járás. Míg nagyanyám igazi fekete öves „piacos” volt, anyám már ahhoz a generációhoz tartozott, akik Metróztak és Teszkóztak, amint eljött a rendszerváltással a Kánaán. Fel sem tűnt, hogy nap mint nap műanyag zacskók, dobozok tömege kerül a szemetesbe, majd onnan a hatalmas, bűzlő kukába. Aztán eljött a színes szeméttárolók időszaka, és az ember lassan elkezdett foglalkozni azzal, mibe csomagolják az árut, amit beszerez. Ha csak minimálisan is, de gondolkozni kezdtem a TetraPack és főként a PET palackok létjogosultságáról és a sokszor egy pillanatig tartó használat utáni sorsukról.

Átlátszó anyagból varrt, többször használható zsákokkal jól helyettesíthető a műanyag zacskó

Az első, öntudatlan lépések

Míg gyerekként örömmel szaladtam a szódáshoz a sarkon, ma már az üvegvisszaváltás is terhes néha. Nehéz, csörgő zsákokkal botladozom egy bevásárlóközpont egyik sarkába, hogy aztán elfelejtsem beváltani a blokkot, ami csak aznap érvényes. Kényelmes lettem, mint a legtöbb civilizációs gócpontban élő. És persze válogatok. Mert bármit is akarnék venni, tucatnyi brand kínálja a maga termékét. Szóval hétköznapi, XXI. századi fogyasztóvá értem, amit nehéz csak úgy levetkőzni.

Az első változás végül a mosás kapcsán állt be, nagyjából 3 éve. Egyszerűen megőrültem a cipekedéstől és a termelődő műanyag flakonok és zsákok mennyiségétől. A költségekről nem is beszélve. Minimális internetes böngészés után végül a budai Zöldboltban vettem némi mosószódát, ecetet és végül mosóparfümöt is. A 4 kg szóda több mint másfél évig kitartott, igaz, nincsen szakajtónyi gyerek körülöttem, és ez alatt az időszak alatt, akkor épp egyedülállóként, nem kellett másra mosnom. Az ecet is kiadósan fogy, a parfüm pedig csak azért ürül gyorsabban, mert néha a felmosóvízbe is teszek. Szóval ez volt az első lépés, elsősorban anyagi és kényelmi szempontok miatt. Amikor ráeszméltem a termelődő műanyag szeméttel kapcsolatos különbségre, elkezdett valami motoszkálni bennem…

Végül, talán egy bő éve, két dolog kapcsán, szinte öntudatlanul változtattam. A zöldség-gyümölcs és a pékáruk vásárlásánál nem vettem el többé műanyag zacskót, valamint nem használtam fóliát a maradékok tárolásához. Előbbi esetében, a zöldség-gyümölcs front akkor is megy, ha elfelejtek vászonzsákocskát vinni a boltba. A lemért áru matricái ugyanis minimális odafigyelés mellett rajta maradnak a hagymán, a paprikán, a krumplin. Nyilván csak egy darabon, de az pont elég. A többit áttolja a kasszás maga előtt. Ha pedig ő mér, minden egyszerűbb.

Amikor ezt a döntést meghoztam, rettegtem a pénztárosoktól, főleg a nagyobb üzletekben. Nem akartam konfliktust, nem akartam magyarázkodni, és főképp nem akartam dühöngeni, hogy miért kötnek belém, hiszen én csak jót akarok. Mindannyiunknak! De semmi sem történt. Soha egy rossz szó nem hangzott el. Amikor pedig már „zsákoztam”, inkább mosolyogtak, érdeklődtek, mégis mit művelek?

Meglepő módon a kisebb boltokban és a piacokon nehezebben lehet szabadulni és többet kell győzködni az eladókat, hogy „de nekem tényleg nincs szükségem a nylonra”! A lehető legnagyobb jóindulattal tukmálják a szatyrokat és kacsintanak, hogy de hát ingyen van! Ilyenkor persze az ember megállna „kiselőadást” tartani, hogy néni, bácsi kérem, semmi sincs ingyen, ennek a darabka kis, átlátszó dolognak ráadásul sokkal komolyabb ára van, mint azt gondolnánk. De az arrogáns térítési vágy már elmúlt, meg hát tartok is a kofáktól.

Folytatásért UGRÁS AZ EREDETI CIKKRE.