A természetben minden körbejár!

Földünk anyagai (kémiai elemei) közül csaknem mindegyik körfolyamatokban vesz részt. Ezekben a spontán körfolyamatokban különbözõ anyagmennyiségek más-más sebességgel mozognak az atmoszféra (légkör), a hidroszféra (bolygónk vízburka), a litoszféra (földkéreg), a talaj, illetve a bioszféra (élõvilág) között. Az anyagmozgásnak fizikai (geológiai), kémiai, biológiai és antropogén (emberi tevékenységbõl fakadó) okai lehetnek. Ez a körforgás teszi lehetõvé a földi életet és határozza meg az éghajlat alakulását. A bioszféra bekapcsolódását a globális körfolyamatokba az idézi elõ, hogy valamennyi élõlény a kémiai elemek sokaságát igényli mûködéséhez: szén, nitrogén, oxigén, hidrogén, foszfor, kén, kálcium, kálium, magnézium, nátrium, klór - hogy csak a legfontosabbakat említsük. A biológiai folyamatok jelentõs mértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy bizonyos elemek bolygónk adott tartományában feldúsulnak: pl a szén a földkéregben ásványi szén, ásványolaj vagy földgáz formályában (ún. fosszilis tüzelõanyagok), vagy pl. a jód bizonyos algákban. 

A környezetben lejátszódó anyagvándorlás két legfontosabb tartományát az atmoszféra és a folyók jelentik, bennük az anyagmozgás gyorsan megy végbe. Mindkettõ egyben hatalmas "anyagtartály" (rezervoár) is, bár a folyók számos anyagféleséget tekintve alárendelt jelentõsségû tartózkodási helyet jelölnek. Ebbõl a szempontból a talaj és az óceánok képeznek kiemelkedõen fontos környezeti tartományt. A viszonyokat - erõsen leegyszerûsítve - a következõ vázlat szemléleteti:



















A talaj-atmoszféra illetve az óceán-atmoszféra anyagáram kétirányú. A körfolyamatok kapcsán fontos hangsúlyoznunk, hogy egy rezervoár esetén a belépõanyagmennyiségek összege a kilépõ anyagmennyiségek összegével - állandósult (stacionárius) állapot estén - megegyezõ. Abban az esetben, ha a belépõ anyagmennyiség nagyobb, mint a kilépõ, a rezervoárban anyagfelhamozódás, fordított esetben anyagfogyás  következik be.

A környezetbe történõ emberi beavatkozás a nyersanyagok és az energiahordozók kitermelése, illetve a termelési valamint a fogyasztási hulladékok természeti környezetbe történõ juttatása révén két irányból is megzavarja a körforgást. És ezen a ponton kell visszatérnünk a motto-ban idézett mállapításhoz. Az erõforrások hasznosítása során gyakran állítunk elõ, ún. természet idegen anyagokat (termékeket), amelyek amelyeket a természet a maga folyamataiban soha nem állít elõ (mûanagok, szintetikus tisztító- és mosószerek, stb.). Ezek - felhasználásuk után - hulladékként visszakerülve a természetbe lassan, nehezen bomlanak el, hiszen a természetben -érthetõ módon - nem léteznek az ezek lebontásához szükséges kapacitások. Tehát az ilyen anyagok megzavarják a természet mûködésének alapját képezõ körfolyamatokat, az egyes rezervoárokban nem kívánatos anyagfelhalmozódást idéznek elõ, és drasztikusan megzavarják az ökológiai rendszerek szerkezetét valamint mûködését.

Az olyan termékek viszont, amelyek természetes komponensekbõl készülnek, felhasználásuk során hulladékká válva a természetben könnyebben átalakulnak, kevéssé terhelik az ökológiai rendszereket, s kémiai elemeik gyorsabban visszatérnek az anyagok örök körforgásába. A termelés örömétõl elragadtatott embernek jobban kellene ügyelnie az ökológia harmadik törvényére (Barry Commoner): a természet jobban tudja!

Dr Papp Sándor
ny. egyetemi tanár