A divatblogger, aki egy évig nem vett új ruhát- és idén megismétli

Azoknak akik még nem hallottak rólad, 3 mondatban mit mondanál magadról, ki vagy és honnan jöttél? 

Újságíróként dolgoztam online női magazinoknál több mint tíz évig. Az utolsó munkahelyemen főszerkesztőként vezettem egy huszonéveseknek, fiatal harmincasoknak szóló női magazint. Ekkor találkoztam a fenntartható divat témájával egy dokumentumfilmen keresztül, ami egyrészt teljesen sokkolt, másrészt napokkal később már azon gondolkodtam, mit tudok én tenni, hogyan tudom ezt a rengeteg információt minél többekhez eljuttatni. Így született a vicces nevű Holy Duck! blog, engem pedig sokan onnan ismernek, hogy nem vásároltam ruhát egy évig. A blogon a saját utamat, a fenntartható divatról szóló gondolataimat, magyar alkotókkal készített interjúkat olvashatnak, de a blog mellett az Instagram és a Facebook is olyan felületek, ahol elsősorban a környezettudatos öltözködésről mesélek, de más témák is szóba kerülnek.

Akkor te most főállású bloggerként dolgozol? Vagy mi jót csinálsz még emellett? Ez egy előre tervezett tudatos döntés volt vagy csak úgy kialakult?

 Picit árnyalnám a képet, mert a főállású blogger sokak számára megfoghatatlan, még az apukám sem tudja sokszor, mit is csinálok. 2019 óta vagyok szabadúszó, két és fél évig főállás mellett írtam a blogot és elvégeztem egy szín- és stílustanácsadó képzést. 2019-ben. Volt egy nagyon nehéz, de nagyon jó évem. Offline színtanácsadásokat tartottam magánembereknek, akik szeretnének környezettudatosabb ruhatárat. Előadásokat tartottam iskolákban, nagyvállalatoknál, könyvtárakban a fenntartható divatról, az én történetemről. Volt több márka együttműködésem is, ami azt jelenti, hogy bemutatok egy márkát a blogon interjú formájában, fotókat készítünk, posztokat írok róluk, felhívom rájuk a figyelmet, és ők ezt a munkát kifizetik. Ez egy nagyon nagy dolog, mert ezáltal azt csinálhatom, amit szeretek (a történetükről mesélek), ők pedig azt csinálhatják, amiben hisznek, mert sokan megismerik őket a blogomnak köszönhetően. A Covid óta mindeznehezebb, a cégek, márkák sokkal kevesebbet költenek marketingre, több a bizonytalanság, sokáig nem is lehetett offline tanácsadást tartani. Most van egy kis megakadásom, de bízom abban, hogy - ahogy eddig - most is megtalálom az utamat.

Mi az a három apró lépés, amit annak javasolnál, aki úgy érzi, nem bír ki egy évet ruhavásárlás nélkül? Hogyan tehetne mégis lépéseket a környezettudatosabb gardrób felé?

Soha nem gondoltam, és nem is kommunikáltam azt, hogy az Egy évig nem vásárolok ruhát! kihívás az, amit mindenkinek végig kell csinálnia. A vásárlásstop, legyen az két-három hónap, viszont arra nagyon jó, hogy megfigyeljünk bizonyos folyamatokat. Például, hogy milyen ruhákat viselünk rendszeresen, és melyek azok a ruháink, amelyek csak a szekrényben lógnak. Miért? Miért veszünk fel valamit többször, mint mást? Miért nem szeretjük bizonyos ruháinkat? Mit jelent az öltözködés számunkra? Mikor vennénk új ruhát? Miért vennénk új ruhát? Egyáltalán jól áll az, amit veszünk? Vagy azért vesszük meg, mert tetszik valakin? Rengeteg, rengeteg kérdést végig lehet zongorázni ez alatt az idő alatt. A legfenntarthatóbb az, ha a szekrényünkből vásárolunk, de önismeret nélkül sosem lesz igazán fenntartható a ruhatárunk.

Emlékszel-e az első ruhadarabra, amit saját fizetésből vettél?

 Az első fizetésem az ösztöndíjam volt. Egy csípőfarmert vettem belőle Békéscsaba egyik legmenőbb farmer üzletében. Rengeteget viseltem, többször is lett foltozva, mire teljesen elvékonyodott az anyaga több helyen is. Akkor engedtem el, amikor a csípőfarmer is kiment a divatból, de sokáig azt gondoltam, hogy bekereteztetem és a falra teszem, mint emléket.

Ha nem nagyon veszel újat, hogy nem unod meg a ruháidat? Mi a titok?

A kérdés egyszerűnek tűnik, de nem egyszerű rá válaszolni. Számomra az öltözködés jelent is valamit. Nemcsak a praktikusság miatt viselem a ruhákat, vagy mert társadalmi elvárás, hanem azért is, mert örömet okoznak, mert támogatnak, mert simogatják a szépérzékemet, mert kiemelik az egyik vagy a másik énemet. Ebből indulunk ki, ha az én öltözködésemről van szó, de az öltözködés nem mindenkinek erről szól. Én megunom a ruháimat, de inkább azt mondom, hogy bizonyos darabokat egy idő után nem érzek elég önazonosnak, pedig nem követem vakon a divatot. Van, hogy ezeket a ruhákat elteszem egy évre, két évre, akár többre, és később előveszem őket újra. Aztán vannak olyanok, amiket továbbadok, eladok. És vannak olyanok is, amelyeket nem tudok megunni, és attól félek, hogy ha egyszer tönkremennek, soha nem fogok olyan jó darabokat találni. Idén újra nem vásárolok ruhát évet tartok, főleg a folyamat pszichológiája érdekel.

Kilós turi vagy akasztós melyiket preferálod?

Utoljára akkor voltam kilós turiban, amikor télikabátot szerettem volna venni. Bálabontásra mentem, csalódottan távoztam. Végül egy second hand webshopból vásároltam egy színes, meleg kabátot, amit évek óta hordok. Bevallom, már nem igazán szeretem a klasszikus turkálókat, a bizományi ruha üzlet, az Instagramon létrehozott vintage vagy second hand “butikok” előválogatott kincsei nekem is időt spórolnak. A klasszikus turkálók jó ideje csalódást jelentenek, mert rengeteg a műszálas ruha, amit csak indokolt esetben veszek, de az esetek többségében próbálom elkerülni.

Szerinted mivel lehetne menőbbé tenni a fenntartható divatot azok számára, akik még mindig rengeteg ruhát vesznek?

Amikor én sok ruhát vettem, akkor a turiban is ugyanolyan sokat vásároltam, mint a fast fashion üzletekben. Azt hiszem, szerettem volna valamit pótolni, ami hiányzott az életemből. Talán a magabiztosságot. Talán az önszeretetet. A ruhák ezt soha nem fogják megadni teljesen. Segíthet egy jól megválasztott darab, de önmagában csak attól senki nem fogja kihúzni magát egy ruhában, mert tökéletesen áll rajta. El is kell hinnie, hogy kihúzhatja magát. Mit ad a sok vásárlás? Státuszt? Örömöt? Önbizalmat?

Merre tartasz most? 

Az elmúlt öt év folyamatos haladás volt, 2021 novemberében jelent meg a könyvem, ami sokkal több erőt kivett belőlem, mint gondoltam. Azóta nem telt el három hónap, és próbálom magamban erősen tudatosítani, hogy nem kell tartanom éppen sehova. Nem baj, hogy nincsenek új ötleteim. Vagyis vannak, de a megvalósításra nem törekszem egyelőre, mert elfogytak a tartalékaim, töltődnöm kell. Ez az év arról szól, hogy figyelek, kipróbálok néhány dolgot, újra elkezdek csak a saját örömömre blogolni, és szenvedélyből és érdeklődésből írni, mint régen. Azt hiszem, nem véletlenül van szükségem a Nem vásárolok ruhát 2022-ben! kihívásra, ez egy befelé fordulós időszak. Nem mondom, hogy könnyű megélni, hogy nincs bennem félsz, hogy valamiről lemaradok. De közben tudom, hogy erre van szükségem.

Szerinted hol lesz majd a divat és a ruhaipar 10 év múlva?

Nem értek annyira a témához, hogy jóslatokba bocsátkozzam. A könyvemben olvasható egy interjú Szilágyi-Csüllög Mónikával, a Metropolitan Egyetem Fenntartható divatmárka menedzsment képzés szakvezetőjével, aki szerint paradigmaváltás előtt állunk, és öt-tíz éven belül komoly változásokat tapasztalhatunk. Móni nagyon pozitívan nyilatkozott, és remélem, hogy öt év múlva már a pozitív tapasztalatokról beszélgethetünk. De addig is nagyon sok vásárló, fogyasztó megváltozó szokásaira van szükség ahhoz, hogy a környezettudatosság a ruhatárunkra is jellemző legyen.

Eszter könyvét a Helló, slow fashion!-t most 15% kedvezménnyel vásárolhatjátok meg webshopunkból.